Jézus ébren töltötte az utolsó vacsorát követő, elfogatását megelőző éjszakát, imádkozva, készülve küldetésére, melyet önként vállalt ugyan, mégis, mivel emberként szenvedett, megrémítette, meggyötörte a tudat, hogy mi vár rá. (Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied. Mt. 26:39)
Ez ihlette meg a Kiss házaspárt, annyit vállaltak ebből a szenvedésből, hogy csütörtök éjszaka virrasztottak ők is, imádkozva, Jézus áldozatáról elmélkedve, beszélgetve. Csatlakozott hozzájuk fél tucat fiatal, akik az egész éjszakát ott töltötték, de a gyülekezet tagjai közül is szép számban csatlakoztak az éjfél előtti órákban, néhányan hajnali 2-től, másvalaki 4-től, s együtt gyönyörködtek a naplementében.
Pénteken a nagyteremben berendezett imaállomások segítettek megeleveníteni a Húsvétkor történteket, a Gecsemáné-kerttől a Golgota hegyig, vasárnap hajnalban pedig körülbelül egy tucat tagunk Pogrányi Karcsival, a református lelkésszel énekelt dicsőítő dalokat, olvasott a Bibliából és imádkozott a gyorsan emelkedő napkorong alatt.
Vasárnap rendhagyó Istentiszteletünk volt: a tinik 15 percre azt játszották, hogy a jövőből érkező iskolásokként múzeumi látogatást tesznek az Istentiszteleten, kérdésekkel ostromolva tanárukat, kik ezek az emberek, miért vannak itt hangszerek, ki az a Jézus, most akkor meghalt, vagy él?
A kisgyerekek piros kis batyuban hozták a vétkeket jelképező köveket, s letették azokat a kereszthez, jelképéül annak, hogy bűneinktől mi is megszabadulhatunk, Jézus áldozatának következtében.
A feltámadásról és a királyságról szóló prédikáció után az ifik énekeltek, zongorán, hegedűn, gitáron kísérve magukat, gyönyörű, Jézust és az ő értünk hozott áldozatát dicsőítő dalokat. Tartalmas napok voltak.
